Uroperspekt Kft.

SZOLGÁLTATÁSAINK / VIZSGÁLATOK / KEZELÉSEK






Alap egészségfelmérés (az első orvosi konzultáció / vizsgálat)

Testmagasság és testtömeg mérése, BMI kiszámítása, vérnyomás-, pulzusmérés. Elvünk, hogy aki magánrendelésre jön, panasztól függetlenül részesüljön egy alap egészségfelmérésben is.



Első orvosi vizsgálat, konzultáció (panaszok, kórelőzmény felvétele, alap fizikális vizsgálat, kezelési lehetőségek megbeszélése, receptfelírás): 30 perc

Minden „új beteg” vizsgálata így kezdődik. Meghallgatjuk a panaszokat, tanulmányozzuk a korábbi leleteket, majd fizikális vizsgálatot követően javaslatot teszünk további vizsgálatokra, illetve megbeszéljük a kezelési lehetőségeket, szükséges esetben gyógyszert, segédeszközt írunk fel receptre, illetve javaslatot teszünk a háziorvos felé gyógyszer / segédeszköz felírásra. Az alap fizikális vizsgálat a hasi, hüvelyi, rectalis (végbélen keresztül végzett prosztata tapintás), külső nemi szervi fizikális vizsgálatot jelenti, mely mindig a panaszok és a kórelőzmény felvétele után következik.



Kontroll vizsgálat: 20 perc

Magában foglalja a korábban javasolt terápia értékelését, a panaszok, tünetek változásának megbeszélését, a szükséges fizikális vizsgálat elvégzését, új terápia javaslatát, ha szükséges, receptfelírást.



Kiterjesztett női illetve férfi alapvizsgálat: 40 perc

Első orvosi vizsgálat + ultrahang + vizeletáramlás mérés + vizeletvizsgálat



Urológiai szűrővizsgálatok: 40 perc

Igény esetén panaszmentes hölgyek és urak esetében urológiai szűrővizsgálatot végzünk, mely során megpróbáljuk kiszűrni a húgyúti gyulladásokat, rejtett fejlődési rendellenességeket, vizelettartási és ürítési zavarokat, erektilis diszfunkciót, urológiai daganatokat és a húgyúti köveket. A program tartalmazza az első vizsgálatot és konzultációt, a fizikális vizsgálatot, urológiai ultrahangot, vizeletáramlás mérést és maradékvizelet meghatározását, vizeletvizsgálatot. Férfiak esetében adott életkor felett PSA vizsgálat elvégzését javasoljuk.



Receptfelírás: 10 perc

Korábban már vizsgált és gyógyszeresen kezelt betegünknél, amennyiben nem szükséges a terápián változtatni, illetve a beteget újra vizsgálni és a beteg csak gyógyszereinek felírását kéri, rövid konzultációs idővel (10 perc) lehetőség van receptfelírási szolgáltatásunkat igénybe venni. Itt egy-két rövid kérdés megválaszolására is van lehetőség.



Második szakorvosi vélemény kiadása: 60 perc

Olyan betegeknek ajánljuk ezt a szolgáltatást, akik panaszaikkal már voltak egy vagy több kollégánál, de szeretnének kérni egy további szakorvosi véleményt, a panaszok részletesebb átbeszélését a korábbiaknál szélesebb körű tájékoztatást. A konzultáció magában foglalja a fizikális vizsgálatot, de a műszeres vizsgálatokat (vizelet, ultrahang, uroflow, urodinamika, cystoscopia) nem.



Vizeletvizsgálat (önmagában külön nem végezzük)

Helyben ürített vizeletből végezzük gyorsteszt segítségével, az eredményt rögtön közöljük. Szükség esetén vizeletbakteriológiai vizsgálat lehet indokolt, melynek elvégzésére a Semmelweis KFT-nél van módunk.



Urológiai ultrahang vizsgálat (csak önmagában végezve: 10 perc)

A vese, húgyhólyag, férfiaknál a here és prosztata ultrahang vizsgálatát jelenti. A vizsgálatokat modern konvex és linearis fejjel ellátott Mindray típusú ultrahang készülékkel végezzük. A technika alkalmas a látható méretű vese, hólyag, heredaganatok, az 5 mm-nél nagyobb vesekövek, az üregrendszeri tágulatot okozó húgyvezetékkövek, fejlődési rendellenességek, folyadékgyülemek, maradékvizelet vizsgálatára. A vizsgálat telt hólyagnál történik



Hüvelyi / gáti ultrahang vizsgálat (csak önmagában végezve: 15 perc)

Női urogenitalis prolapsusok anatómiai helyzetének pontos megítélését segíti a gáton illetve a hüvelyen keresztül végzett medencefenéki ultrahang vizsgálat melyet modern Mindray ultrahangkészülékkel transvaginalis vizsgálófejet használva végzünk. Korábbi eredménytelen szalag vagy hálóimplantációt követően segíti a beépített implantátumok elhelyezkedésének megítélését, a recidív panaszok okának meghatározását.



Uroflowmetria (önmagában nem végezzük)

A vizeletáramlás nem invazív mérését jelenti. Nők ülő, férfiak álló testhelyzetben ürítik ki hólyagjukat úgy, hogy közben vizeletük egy tölcsérbe folyik és a mérőeszköz leméri a maximális és az átlagos vizeletáramlási sebességét. A vizsgálatot telt húgyhólyag mellett végezzük.



Urodinamikai vizsgálat: 60 perc

A húgyhólyag és a húgyúti záróizmok működésének legpontosabb mérési módszere. A vizeletinkontinencia típusának meghatározására szolgál abban az esetben, ha az alap vizsgálatokkal az inkontinencia formája pontosan nem meghatározható, vagy a vizeletinkontinencia miatt invazív, műtéti beavatkozás végzése szükséges. Vizeletürítési zavarokban a hólyag funkciójának felmérésére illetve alsó húgyúti akadály igazolására is végezhetjük. Neurogén eredetű húgyhólyagdiszfunkcióban elvégzése mindig kötelező. A vizsgálat speciális mérőkatéterekkel (kétjáratú) történik. Egyik járaton keresztül töltjük a hólyagot, másik járaton keresztül regisztráljuk a hólyagban lévő nyomást. A hasi nyomást a végbélbe helyezett katéteren keresztül mérjük. A vizsgálat magában foglalja az urológiai ultrahang vizsgálat, vizeletvizsgálat, uroflowmetria és maradékvizelet vizsgálat elvégzését is.



Húgycsőnyomásprofil vizsgálat

(általában urodinamikai vizsgálat után végezzük, plusz 15-20 perccel megnöveli a vizsgálat időtartamát)
Speciális háromfuratú mérőkatéterrel végezzük. A készülék egyenletes sebességgel kihúzza a katétert a hólyagból a húgycsővön keresztül, miközben a húgycsőnyomás grafikus ábrázolását kapjuk. Abban az esetben javasolt végzése, ha az alap urodinamikai vizsgálatokkal a záróizomgyengeség nem igazolható, vagy nőknél súlyos záróizomgyengeségre van gyanú.



Cystoscopia (húgyhólyagtükrözés): 30 perc

A húgyhólyag endoscopos vizsgálatát jelenti. Helyi érzéstelenítésben történik, fiziológiás sóoldattal töltjük fel a húgyhólyagot és endoscoppal körbenézünk benne. Daganatot, vérzésforrást, követ, alsó hugyúti akadályt, húgyhólyag ingerlékenységet magyarázó eltéréseket keresünk.



Katéter behelyezés: 10 perc

Vizeletelakadás esetén húgycsővön keresztül helyi érzéstelenítésben ballonos hólyagkatétert (Foley) vezetünk fel a hólyagba. Katéteren keresztül a hólyag leüríthető. A ballon megakadályozza a katéter kicsúszását.



Katéter / epicystostomia csere: 10 perc

Tartósan vizeletelterelésre szoruló betegeknél latex alapanyagú katéter esetében 2-3 hetente, 100 % szilikon katéterek esetén 6-8 hetente javasolt a katéter cseréje, melyet helyi érzéstelenítésben végzünk.



Húgycsőtágítás: 10 perc

Többszöri, recidív húgycsőszűkület esetén, ha egyéb műtéti megoldás nem jön szóba, nem lehetséges, vagy eredménytelen volt, megkísérelhetjük a szűkület időközönként végzett katéteres tágítását. A beavatkozást különböző méretű katéterekkel helyi érzéstelenítésben végezzük.



Húgyhólyagöblítés: 10 perc

Makacs, antibiotikumra nem reagáló húgyúti infekció esetében tartósan katétert viselő betegeknél az időközönként végzett, higított dezinficiáló anyagot tartalmazó oldattal történő hólyagöblítés jótékony hatású lehet. A hólyagot 50 ml-es fecskendővel, higított braunolos oldattal többször átöblítjük, a tevékenységet addig folytatjuk, míg a vizelet feltisztul.



Injekcióbeadás: 10 perc

Prosztatarákos betegek kezelésének egyik lehetséges módja az 1-3 havonta a bőr alatti zsírszövetbe adott injekció, mely gátolja az androgén hormonok termelődését.



Sebkezelés: 10 perc

Lokális fertőtlenítést, a sebben lévő vérömleny, folyadék kiürítését, szondázását, kötéscserét jelent.



Varratszedés: 10 perc

A műtéti seb varratainak eltávolítását, sebfertőtlenítést, sz.e. új kötés felhelyezését jelenti.



Hüvelyi süllyedések (prolapsusok) konzervatív kezelése (3x10 perc)

1. lépés: mérősorozattal a megfelelő méretű hüvelyi pesszárium (segédeszköz) meghatározása.
2. lépés: A beteg beszerzi a megfelelő méretű és típusú pesszáriumot.
3. lépés felhelyezzük a pesszáriumot. Az egyhetes és a háromhetes kontroll vizsgálat (pesszárium levétele, hüvelyi gyulladás ellenőrzése) benne van az árban.
Ezt követően 3 havonta kell kontrollra jönnie a betegnek.



Intermittáló önkatéterezés betanítása (3x20 perc)

A neurogén eredetű, vagy a myogén alapon károsodott hólyagürülési zavar legjobb módszere a húgyhólyag beteg által történő rendszeres intermittáló önkatéterezéssel végzett leürítése. A technika egyszerű, hydrophil (előre síkosított, vízre oldódó) katéterek alkalmazását javasoljuk. A betegeket 3 ülésben tanítjuk meg a technikára.



A női és a férfi stressz vizeletinkontinencia (záróizomgyengeség) komplex kezelése

  • Gátizomtorna (lásd partnereink menűpont: Tápainé Bajnay Márta gyógytornász)

  • Vaginális (hüvelyi) elektrostimuláció (VES): a hüvelybe helyezett elektródán keresztül ingereljük a hüvelykörüli, medencefenéki izmokat. A kezelés nem fájdalmas, a beteg a kezelés alatt bizsergő érzést észlel a hüvelyben. Súlyos mellékhatás előfordulásával nem kell számolni. Elsősorban a záróizom gyengeségre visszavezethető stressz vizeletinkontinenciában illetve kevert vizeletinkontinenciában alkalmazzuk, de eredménytelen elsővonalbeli kezelés után sürgősségi vizeletinkontinencia/hyperakítv hólyagszindróma kezelésében is alkalmazható. Hetente 2-3 alkalommal, a terápiás programtól függően 15-30 perc időtartamban (általában 20 perc) végezzük. Egy sorozatban 10 kezelést javaslunk. Bár az elektrostimuláció a gátizmok passzív tornáztatása révén önmagában is hatékony lehet, mindig gátizomtorna végzésével együtt javasoljuk. Különösen eredményes lehet olyan betegek esetében, akik elvesztették a hüvelyi-gáti ideg-izom innerváció kontrollját és nem képesek gátizomtorna során a megfelelő izmokat összehúzni. A módszer még hatékonyabb, amennyiben biofeedbackkel kombináljuk. Elsősorban nőknél alkalmazzuk.

  • Rectalis (végbélen keresztüli) elektrostimuláció (RES): a végbélbe helyezett elektródán keresztül ingereljük a gátizmokat, medencefenéki izmokat. A kezelés nem fájdalmas, a beteg a kezelés alatt bizsergő érzést észlel a végbélben. Súlyos mellékhatás előfordulásával nem kell számolni. Elsősorban a záróizom gyengeségre visszavezethető stressz vizeletinkontinenciában illetve kevert vizeletinkontinenciában alkalmazzuk, de eredménytelen elsővonalbeli kezelés után sürgősségi vizeletinkontinencia/hyperakítv hólyagszindróma kezelésében is alkalmazható. Hetente 2-3 alkalommal, a terápiás programtól függően 15-30 perc időtartamban (általában 20 perc) végezzük. Egy sorozatban 10 kezelést javaslunk. Bár az elektrostimuláció a gátizmok passzív tornáztatása révén önmagában is hatékony lehet, mindig gátizomtorna végzésével együtt javasoljuk. Különösen eredményes lehet olyan betegek esetében, akik elvesztették a gáti ideg-izom innerváció kontrollját és nem képesek gátizomtorna során a megfelelő izmokat összehúzni. A módszer még hatékonyabb, amennyiben biofeedbackkel kombináljuk. Elsősorban férfiaknál alkalmazzuk.

  • Ingeráramkezelés felületi elektródákkal TENS készülékkel (TENS): (feltöltés alatt, a kezelés jelenleg nem elérhető).

  • Felületi elektródákkal végzett elektrostimuláció (FEVES): a gátra helyezett felületi elektródákon keresztül ingereljük a gátizmokat, medencefenéki izmokat. A kezelés nem fájdalmas, a beteg a kezelés alatt bizsergő érzést észlel a gát környékén. Súlyos mellékhatás előfordulásával nem kell számolni. Elsősorban a záróizom gyengeségre visszavezethető stressz vizeletinkontinenciában illetve kevert vizeletinkontinenciában alkalmazzuk. Hetente 2-3 alkalommal, a terápiás programtól függően 15-30 perc időtartamban (általában 20 perc) végezzük. Egy sorozatban 10 kezelést javaslunk. Bár az elektrostimuláció a gátizmok passzív tornáztatása révén önmagában is hatékony lehet, mindig gátizomtorna végzésével együtt javasoljuk. Különösen eredményes lehet olyan betegek esetében, akik elvesztették a gáti ideg-izom innerváció kontrollját és nem képesek gátizomtorna során a megfelelő izmokat összehúzni. A módszer még hatékonyabb, amennyiben biofeedbackkel kombináljuk. Nőknél, férfiaknál egyaránt alkalmazzuk.

  • Számítógépes gátizom erősítő biofeedback (COMP-BF): A gátizomtorna /medencefenéki torna végzésének hatékonyabbá tételére szolgál. A gátizomkontrakciók amplitúdóját, időtartamát hüvelyi, végbél vagy felületi gáti elektródákkal rögzítjük, majd a beteg számára vizuális úton visszajelezzük. A beteg a monitoron látható eredmények alapján megpróbálja a kontrakciók erejét, időtartamát fokozatosan növelni. Nőknél, férfiaknál egyaránt javasolható. Egy sorozat 10 kezelésből áll. Hetente 2-3 alkalommal 15 perc időtartamban ajánlatos végezni. A kezelések mellett intenzív gátizomtorna végzése javasolt.

  • Mechanikus gátizom erősítő biofeedback (MECH-BF): A gátizomtorna/ medencefenéki torna végzésének hatékonyabbá tételére szolgál. A gátizomkontrakciók amplitúdóját, időtartamát hüvelyi, végbél elektródákkal rögzítjük, majd a beteg számára vizuális úton visszajelezzük. A beteg a mérőskálán látható eredmények alapján megpróbálja a kontrakciók erejét, időtartamát fokozatosan növelni. Nőknél, férfiaknál egyaránt javasolható. Egy sorozat 10 kezelésből áll. Hetente 1 alkalommal 15 perc időtartamban végezzük. A kezelések mellett intenzív gátizomtorna végzése javasolt.


Medencefenéki izomrelaxációs tréning

  • Pszichoterápia: (feltöltés alatt, jelenleg nem áll rendelkezésre a kezelés)

  • Izomrelaxációs biofeedback (RELAX-BF): Gáti EMG elektródák vagy hüvelyi, rectalis szondák segítségével a beteg számára a gátizmok nyugalmi és akaratlagos kontrakciójáról visszajelzést küldünk, mely segítségével a beteg a szimulációs gyakorlatok során megpróbálja fokozatosan ellazítani és egyre hosszabb ideg így tartani a medencefenéki illetve gátizmokat. A gyakorlatot azoknak ajánljuk elsősorban, akiknek a vizeletürítési panaszaik hátterében a gátizmok, záróizmok fokozott tónusát, görcskészségét véleményezték a korábbi vizsgálatok során. A kezelés, fájdalommal, súlyos mellékhatással nem jár. Nőknél, férfiaknál egyaránt javasolható. Szokásos kezelési idő heti 2-3 alkalommal 20 perc. Egy kezelési sorozat 10 kezelésből áll.


Gyengült hólyagműködés fizioterápiás kezelése

  • Intravesicalis (hólyagon belüli) elektrostimulációs kezelés (IVES): a bénult, vagy csökkent kontrakciós képességű hólyagműködés kezelésére szolgál. Amennyiben a hólyag izomelemei még nem károsodtak súlyos mértékben, ezen kezeléssel megpróbálható a hólyag szenzoros (érző) és motoros funkciójának javítása. Nőknél, férfiaknál egyaránt alkalmazható. Hetente 3 alkalommal, összesen 10 kezelés javasolt. Egy-egy kezelés 30 percet vesz igénybe. Általában olyan betegeknél végezzük, akik intermittáló önkatéterezést végeznek. Súlyos mellékhatás előfordulása nem várható. A kezelés során egy vékony elektródakatétert vezetünk a hólyagba, melyet előzetesen folyadékkal töltöttünk fel. A katéteren keresztül elektromos árammal ingereljük a hólyag érzőreceptorait és próbálunk meg hólyagkontrakciót kiváltani.


Uroperspekt Kft.